ma még a gondolataim is belém fagytak, ahogy kiléptem a lépcsőházból. negyedikről szokás szerint leviharzok, lépcsőházajtót mindig jól hátravágom, hogy legyen időm elhaladni a földszinten lakók ablaka előtt, mielőtt az irtózatos vasajtó-csattanás felrázná őket a délutáni sziesztából, a balrakanyart a város felé pedig olyan győztesen veszem be, hogy még lassított felvételként is megállná a helyét egy akciófilm utolsó 5 percében, miközben a we are the champions szól a háttérben, akár.
mai megjelenésem azonban kevésbé volt színpadias. első levegővételnél nagyanyám boroshordói jutottak eszembe, amiket kénnel szokott fertőtleníteni. milyen szépen füstöl, szagoljunk csak bele. aztán, hogy félórán keresztül ütik a hátamat mert fulladok meg. valahogy így hatott az első szussz. utána pedig már nem is tudom mi járt a fejemben. az, hogy miért kellett így feltörni az utakat.. már ropog a térdem és a hidegtől hamarosan megfog fájdulni az agyam is.. de legalább megfagyott a sár.. szeretem a városom minden egyes sáros négyzetméterét és azokat akik megszerettették velem, ..és, hogy tulajdonképpen jól vagyok, mert egyre több bennem a de nekem akkor is megérte élmény.
Szívből szólok 
Vélemény, hozzászólás?