Volt idő, amikor villamossal jártam munkába. Összesen húsz megállót mentem, nagyon élveztem. Csendes napokon olvastam valamit, például villamoson olvastam először Tompa Andreát és Zoltán Gábort. Utóbbinak az Orgia című regénye helyenként annyira megrázott, hogy sokszor félúton összecsuktam, és elhűlve bámultam magam elé egészen a végállomásig.
Zajosabb napokon mindig történt valami érdekes az 1-es vagy a 2-es villamoson. Egyszer egy bácsi Toto Cutugno L’italiano-ját játszotta szaxofonon. Egyszer nyolc megállón keresztül hallgattam egy ittas pár válogatott német átkokkal megtűzdelt veszekedését (a “baszódj meg te” németül sokkal kellemesebb a fülnek). Egyszer, az egyik megállóban, egy nagyon pici ázsiai nő csúnyán megnézett, majd közelebb lépett, és, mint aki valami nagyon bizalmas dolgot akar közölni, suttogva lekurvázott, majd leszállt.
Már majdnem négy éve, hogy nem villamosozok. Egy ideje már mindentől és mindenkitől max tíz percre lakom, úgyhogy csak gyalog járok, sőt, szinte még azt sem, mivel hogy itthonról dolgozom. Tavaly nyáron, valahányszor kimentem biciklizni, erdőn, mezőn, kukoricáson keresztül hajtottam, céltalanul, csak úgy, a mozgás kedvéért. De néha hiányzik a villamos. Azt az illúziót keltette, hogy tartok valahova.
Szívből szólok 
Hozzászólás