Eddig kétféle altatásban volt részem. Először abban, amikor az altató úgy szenderít álomba, hogy előtte készít nekem egy csésze finom, langyos, mézes tejet; kedves altató dalocskát dúdol, majd, ha az sem segít, találomra felüti a 100 magyar népmese című könyvet és elkezd mesélni. És abban az altatásban is volt részem, amihez fehér lepelbe kell öltözni, egy kanült csatlakoztatnak a vénámba, és azon keresztül adagolnak egy folyadékot a testembe.
Ha jobban belegondolok, egyik altatási forma nem kellene feltétlenül kizárja a másikat. Mehetnének ezek együtt is. Mondjuk az emberek kicsit furcsán néznének rád, ha minden este bevezetnél egy csövet a gyermeked vénájába, hogy gyorsabban aludjon el. Azt viszont nem értem, hogy a kórházi páciens, aki művi altatásnak lesz kitéve, miért ne ihatna előtte egy csésze langyos, mézes tejet, és, hogy az aneszteziológus közben miért ne mesélhetné el neki a Cerceruskát. Mindegy, ezt nem én fogom megoldani.
Most a második típusú altatásról akarok írni. A napokban átestem egy olyan orvosi beavatkozáson, amihez altatásra volt szükség. Hogy biztosra tudják, fel fogok még ébredni az álomból, előbb felmérték az egészségi állapotomat. Ami abból állt, hogy kaptam egy négy oldalas dokumentumot tele kérdésekkel. Volt-e már szívrohamom, rákom, máj-, tüdő-, vesebetegségem, trombózisom, vérrögképződésem nekem vagy valakinek a vérrokonok közül, van-e véralvadási problémám, ered-e meg minden ok nélkül az orrom vére, stb, stb, most hirtelen csak ennyit tudok felidézni, de folytatódott ez még sok oldalon keresztül.
Szóval csak ültem ott az asztalnál, hétfőn este 11 óra után, amikor rendes ember már rég alszik, előttem a papírok, olvastam egyik bajt a másik után, automatikusan ikszeltem mindenhol a NEIN-t, és csak mire a lista végére értem, döbbentem rá: basszus, ez, amit én itt ikszelgetek, ez nem magától értetődő. Tehát altatás ide, beavatkozás oda, nekem most azonnal el kell kezdeni nagyon hálás lenni azért, hogy egészséges vagyok.
Szívből szólok 
Hozzászólás