Az elmúlt hetekben vettem egy szép virágcsokrot. Impulzusvásárlás volt, nem virágért mentem be a Sparba, de ez a csokor olyan árván nézett fel rám egy kis fekete vödörből, a kassza mellett, mintha én lettem volna az utolsó mentsvára. Vegyesen volt benne mindenféle virág, gerbera, inkaliliom, szamárkenyér, német szegfű, és mindenféle zöldek.
Hazaérve boldogan vettem tudomásul, hogy a csokor nagyon talál a konyhaasztalunkon lévő abrosszal, úgyhogy ott is hagytam egy karcsú, fehér vázában. Egy hétig gyönyörködtünk benne. Egy hét alatt a legtöbb virág lekonyult, elhullatta a szirmait, pedig cseréltem rajta a vizet, de hát milyenek ezek a bolti csokrok. Hamar lejár a szavatossági idejük. Kivéve a rózsaszín inkaliliomot.
Ez a rózsaszín virág–aminek egyébként nem is tudtam a nevét, sem azt, hogy ilyen komoly dél-amerikai kötődései vannak–a többiekkel ellentétben keményen kitartott. Nem hullatta a szirmait, még csak nem is halványult el, pedig már lassan a zöldeket is ki kellett szedegessem a csokorból, mert barnák lettek. De ez a perui gyökerekkel bíró liliomféle még mindig ragaszkodott hozzánk. Jó, hát akkor maradj, gondoltam, és meghagytam őt egyedül a vázában. Még napokkal később is olyan szépen tarkította a konyhaasztalunkat, hogy öröm volt ránézni. A rózsaszín inkaliliom öt vagy hat nappal élte túl a csokorbeli társait, ami szerintem komoly teljesítmény. Végül tőle is megváltam, és az üres vázát visszatettem a helyére.
Egy héttel később, egy éjszaka az inkaliliommal álmodtam. Még mindig ott volt a vázában, egyedül, és pont olyan szépen virított, mint amikor először az asztalra került. Másnap reggel vérvételre kellett mennem. A laborból hazafele tartva ismét bementem a Sparba, ismét nem azért, hogy virágot vegyek. Ezúttal a zöldség-gyümölcs részlegen támadtak a virágcsokrok. Egyik szebb volt, mint a másik. Automatikusan egy sárgát vettem ki a vízből, mert azóta vágyom napraforgóra, mióta július elején egyszer elsétáltam egy nagy napraforgó ültetvény mellett. De egy hirtelen sugallatra visszatettem a sárga csokrot a vödörbe, és kivettem a rózsaszínűt. Ott nem is néztem meg, hogy milyen virágok vannak benne, csak itthon realizáltam, hogy ismét van benne inkaliliom. Csak ekkor jutott eszembe, hogy az éjjel ugyanezzel a virággal álmodtam.
Aznap, miután már lement a nap, de még jól lehetett látni, kimentem egy rövid sétára. Egy hosszú utcán haladtam végig, ami egy dombra vezet fel, ahol egy pad van és ahonnan jól be lehet látni a környéket. Az egyik utcabeli háznál, a kerten belül egy magnólia fára lettem figyelmes. Egy magnóliára, ami egyébként rendesen áprilisban nyílik, de most, a nyár közepén úgy tűnik, másodvirágzását éli, mert tele volt rózsaszín bimbókkal, készen, hogy bármelyik pillanatban kinyíljanak.
Szívből szólok 
Hozzászólás