Szívből szólok

Ma volt Verdi. Voltak barátok. Jelen voltak, de valahogy mégsem..Az idö nem kegyelmez, senkinek.   -sírógörcs-

Ismét jógázom.Ismét jó.

Most arra gondolok, hogy vajon hol fog visszaütni ez a kéthetes nemhivatalos vakáció. Mert hogy valahol fog, az biztos.

Furcsa dolgokon kapom rajta magam. Például, hogy nagyon kedvesen viszonyulok idegenekhez, míg hozzám közelálló személyekhez napokig nem tudok egy jó szót szólni. Legalábbis nehezen. Forditva valahogy normálisabb lenne. Aztán rámtör a kurva büntudat, hogy ezt azért mégsem igy kellett volna.. Sokszor annyira felülvizsgálom magam, hogy szerintem már beteges. Mintha lenne egy Kata, aki cselekszik, és egy másik,…

Rámtört, újra, hogy keletre akarok utazni. Nem távol keletre, hanem mondjuk Törökországba. Igen, Törökország jó lenne. Mecset és minaretek, jázmin- és mirhaillat, hangoskodó kereskedõk, bazárhangulat.. Török dohány, török kávé. Émelygõs édességek…halva. Rózsaszirom. Élénk török ritmus, és.. hastánc. Halovány fények, titkok, szerelmek. Ópium illata a levegõben. Félhold.Van ebben valami vérpezsdítõ, valami nagyon szép, ami most nem hagy nyugodni. Nem, nem a…

Emberi törvény szembesülni a végsõ igazsággal. A visszavonhatatatlannal.Csak állunk, könnyezve, Öt nézzük. Színtelen arca kisimult, ráncos kezében rózsafüzér,mint utolsó mentsvár. Felvillan egy-egy múltbéli emlék. Nevetése. Ahogy kimondta a nevem. Hogy szeretett érdeklõdni. Köhögése. Bicegõ járása.Fáj, hogy mindez már csak emlék. Elment, itthagyott. Õ már valami óriási titok tudója. Ismeri a rejtélyt, melyet emberi elme fel nem foghat. Senkinek érzem magam. Porszem az univerzumban.Létbevetettség,…

És nem érdekel, ha az emberek pszichopatának néznek. Nem. Talán igazuk van. –TorzonBorz–

Milyen kicsi is az ember. Milyen tehetetlen. Az ember.. semmi se.Néhány érzés, néhány elmosódott emlék a Mester rajzlapján. Aztán egy nap Mester beteszi a fiókba, kész munkái közé.

Engedtessék meg nekem még egy ennyi ma este: Egymás pillangói vagyunk.Hangulatommal való azonosulásként: Mono – Life in mono, egy pohár bor és gyertyafény. –meghajol, elvonul–

Egy éve történt. Pillangó szállt a kezemre. Mozdulni nem mertem, csak álltam, meredten. Duzzadt ereimen egyensúlyozott, forgolódott, bájosan és magabiztosan csapkodva szárnyaival. Elbûvölt. Egy pillanatra megszûnt létezni a világ. Semmi, SEMMI nem volt, csak a Pillangóm és én. És mégis, MINDEN volt. Egy pillanat alatt voltam hódított és hódító, rabszolga és király. Lakatlan sziget voltam és új világot felfedezõ hajós.Egy pillanat alatt…