Emberi törvény szembesülni a végsõ igazsággal. A visszavonhatatatlannal.
Csak állunk, könnyezve, Öt nézzük. Színtelen arca kisimult, ráncos kezében rózsafüzér,
mint utolsó mentsvár. Felvillan egy-egy múltbéli emlék.
Nevetése. Ahogy kimondta a nevem. Hogy szeretett érdeklõdni. Köhögése. Bicegõ járása.
Fáj, hogy mindez már csak emlék. Elment, itthagyott.
Õ már valami óriási titok tudója. Ismeri a rejtélyt, melyet emberi elme fel nem foghat.
Senkinek érzem magam. Porszem az univerzumban.
Létbevetettség, kérdések, kérdések, kérdések..
Fáj.
Szívből szólok 
Vélemény, hozzászólás?