Szívből szólok

Furcsa dolgokon kapom rajta magam. Például, hogy nagyon kedvesen viszonyulok idegenekhez, míg hozzám közelálló személyekhez napokig nem tudok egy jó szót szólni. Legalábbis nehezen. Forditva valahogy normálisabb lenne. Aztán rámtör a kurva büntudat, hogy ezt azért mégsem igy kellett volna.. Sokszor annyira felülvizsgálom magam, hogy szerintem már beteges. Mintha lenne egy Kata, aki cselekszik, és egy másik, aki utána eldönti, hogy hogyan is kellett volna cselekedni. Ekkor általában összeülnek a felek egy csendes zugban, beszélgetni. És valahogy mindig úgy sül el a dolog, hogy cselekvõ énemet keményen összeszidják, majd addig baszogatják amíg büneit megbánva kegyelemért esedezik. És most komoly voltam. Nagyon komoly. Fel a kezekkel, aki érti.