Szívből szólok

Álmatlan éjszakákon, amikor csak bámultam a csillagokat, hozzámbujt és selymes hangon azt kérdezte: mi a baj? miért aggódsz? Semmi, semmi – mondtam. Hazudtam. Ilyenkor arra gondoltam, hogy mi lesz, ha már nem lesz mellettem.. Nem láncolhatom magamhoz, mint egy tárgyat. Szabad, és azt tesz amit akar. Nem akartam bevallani magamnak, de valahol mélyen mindig is éreztem, hogy egy nap elhagy.

Ma, megtörtént. Szó nelkül ment el, még csak el sem köszönt..

Nem tudom, mit tegyek, úgy érzem valami meghalt bennem, üres vagyok… De valahol mélyen még mindig remélem, hogy visszajön, söt, érzem, hogy visszajön. Már csak a kaja miatt is.. Vagy mert macska, és csak tüzel.