Elárulok egy titkot.
A szürke hétköznapok is tartogatnak szépet.
Olyan igazán jóleseöen szépet.
Mindennapjaidban sokféle ember vesz körül, s valljuk be, a legtöbb hidegen hagy. Egy elhadart “hogyvagy” még úgy-ahogy sikerül, de a válaszra már aligha figyelsz. Nem azért, mert felvágsz, söt, még csak nincs is semmi bajod az illetövel. Nem vagy önzö. Egyszerüen csak ennyire “futja”.
De egy nap felfigyelsz valami újra, valami érdekesre.
Arcok közt a tekintetet pillantod meg, s hirtelen valamiféle rokonszenv támad benned. Ezután mindig érdeklödéssel figyeled, ha itt-ott felbukkan, s örülsz, ha újra láthatod. Alázat érzése hat át, valami nagy nyitottság formájában. Úgy kezded érezni, kitölt benned egy nagy ürességet. A tekintet. Szavak nélkül is feltölt. “Hogyvagy” nélkül is belelátsz lelkébe, olvasol érzelmei közt, hallod gondolatai hullámzását. S ha a tiszta tekintet álmodozó szemeidben olykor elmerül, a teljesség érzete csontig hatol.
Ez történik, ha két rokonlélek találkozik.
A szürke hétköznapokban.
Mert szoktak.
A rezonancia pedig kölcsönös.
Hiszem.
Szívből szólok 
Vélemény, hozzászólás?