Szívből szólok

Kánikula, vagy lerekedt nyomasztó meleg. A főhős hazafele tart, mind olyan helyeket érintve poros kisvárosában, ahol valami kellemes történt vele. így, kellemes érzésekkel elvegyülve, pillantja meg a színház hátsó, kitárt ajtaját, s miről eszébe jut egy kedves tanítója, aki ma igazoltan hiányzott. forever autumnt dúdolva halad el az ajtó előtt, még gyanútlanul. két kanyar után meglepetten észleli, hogy valami nem stimmel, elkezdett esni az eső. szuper. most dúdoljak valami mást?-kérdi magában. dehogy, most a süss fel napon kivül semmi jó nem jut eszébe, s mivel az már lejárt lemez, inkább hagyja emezt futni.. pár méter után ő maga is megiramodik, s még mindig forever ősszel a még hál’Istennek nem ősz fejében, szalad egész hazáig. lépcsőházba beérve odakint eláll az eső, történet főhőse megázott haját megrázza, aki pedig mindezt nem hiszi, járjon utána(m).