egy ideje úgy vagyok, hogy valamit várok. lábakat felhúzva magamhoz szorítva, fej lehajtva egy felhõ szélén, várok. meg úgy is vagyok mostanában, hogy gyakran törik el a mécses. és úgy vagyok, hogy nem vagyok sehogy. ilyenkor örülök hogy nem színnek születtem. megtölteném a világot sötétszürkével, csúnya grafitszínre festeném az eget, depressziót szórnék szét a parkokban, és remegõidegességet rejtenék el ötméterenként, hogy majd valaki belelépjen.
"én mennék veled, de nem akarok.."
Szívből szólok 
Vélemény, hozzászólás?