Szívből szólok

kolozsváron rendszerint úgy lebeg előttem az otthon, mint valami szent hely ahol megtisztulhatok, megújulhatok, meglehet azért, mert rendszerint úgy érek haza mint a szennyes a táskám alján, mocskosan, gyűrötten, megviselten. Itthon aztán… de mit itthon.. már amikor beér a vonat a megyébe és kihajolok az ablakon és megcsap a Maros dere érzem, hogy gyógyulok. Orvosság a lelkemnek, mondhatom. Itthon aztán kimosnak, megszárítanak, kivasalnak, hogy tisztán és megújult erővel ülhessek fel a vonatra..
Negyvenöt percen belül indulok. Mit mondhatnék.. mindent a nemes cél érdekében.. vagy mittudomén… szar.
Szia.