Szívből szólok

négy éve már, hogy a március 2. egyetlen embert jelent számomra. merthogy már napok óta tudom,  milyen szavakkal fogom köszönteni, hogy ezen a reggelen ő az első gondolatom,  s hogy már alig várom hogy boldog születésnapot kivánjak neki. de fájt hogy sosem értékelte. még bár egy erőltetett mosolyt sem kaptam, egy csakúgy mosolyt, sajnálatból. de mit is vártam tőle, aki még a saját édesanyja születésnapját is elfelejti. gyűlölte a születésnapokat, azt mondta legszivesebben ki sem kelne az ágyból egész nap. reméltem hogy lesz másképp is. aztán már csak megszokásból irtam neki, noha tudtam hogy idegesiti. ma pedig már nem is irtam, büszke vagyok magamra. nem könnyű csak úgy letenni valamit és otthagyni, amiről valamikor azt hitted örökre a tied lesz. az első szerelmét sosem felejti el az ember.