Szívből szólok

a hétvégém szép volt és elegendően hosszú (új órarendemnek köszönhetően a csütörtök kis túlzással már hétvége) anyukám új holdnaptára szerint elseje és másodika az én napjaim voltak, ésés tényleg van benne valami. rájöttem hogy csomó mindenkim van akik nem engedik hogy elhagyjam magam, s amikor már félórákat könyökölök a szamoshíd korlátján is akad valaki, aki megkopogtatja a vállamat: ugye nem ugrani készülsz? hát annyira azért nem veszélyes a helyzet. de még ha az is lenne, az én passzivitásommal aligha tudnék műsorozni a kedves járókelőknek. maximum hagynám magam éhenhalni. de erre nem fog sor kerülni. ma is jól bevásároltam banánból, és érzem a tavaszt és centrumot szedek, és az egyre többször felbukkanó Nap sugaraiból a bőröm végre elkezdte kivonni az egocentrumot is… jó hülye lennék ha 19 évesen kezdeném unni az életem. a 82-ig sok még a tennivaló, látnivaló.