Szívből szólok

szép hétvégém volt, csak a vége lett kicsit olyan ISTENEM DE SZÍVESEN MEGRUGDOSNÉK MOST MINDENKIT ízű. mint a cukrász, aki egész életében egy tortán dolgozott, kóstolgatta , finomította, különleges hozzávalókat keresett, szépítgette , hogy a lehető legtökéletesebb legyen, és aki végignézi, ahogy a vendég megkóstolja, elhúzza a orrát, szalvétába visszaköpi és ellöki a tányért…megalázás témája. de mielőtt még győzhetett volna az önsajnálat és bú meg bánat és mielőtt még átvonaglottam volna a negatív érzések teljes skáláján, inkább megettem egy schnitzel szendvicset és beférceltem az összes létező ruhásboltot a szórában, remélve hogy az ingek és a farmerek között visszatér az életkedvem, és a bizsergés is elmúlik, amit egy istenes nagy pofon után szokott érezni az ember. az ötlet bejött, ajánlom neked is.
és mivan, úgyis csak egy vendég volt. pont olyan, mnt az eddigiek, és azt hiszem semmivel sem másabb, mint az elkövetkezendők. és minek is háborgok, hiszen csakis magamnak köszönhetem a szart, meert én nem tudtam megtanulni ennyi tapasztalat után, hogy nem szabad olyat látni az emberekbe, ami nincs ott. és ilyenkor ugye az is eszembe jut, szinte dátumra pontosan, hogy én mikor köptem vissza a más tortáját. de ettől még természetesen nem értem meg jobban az én vendégemet. milyen közönségesek vagyunk mi halandók egytől egyig, milyen lapos, silány, primitív, agyoncsépelt, triviális, korlátolt, kiszámítható, kibaszott kurva lelkivilágunk van.
de nembaj. tiszta a fejem. szerencsére elég magas vagyok, és annyi erőm is akadt eddig még mindig, hogy a szart felülről tudjam csodálni, és ne beledugott orral.
semmin sem változtatnék, hiszem, hogy minden úgy van jól, ahogy van. most max csak előrelapozhatnékot érzek, mint mikor már unod a sok leírást. vagy felgyorsítanám az időt kicsit. teljenmá!

#