Szívből szólok

hát, az egész úgy kezdõdött, hogy olvastam a fellegvárban a kedvenc padomon, kiterülve és magamat teljesen átadva a nap sugarainak, a kellemesen szállingózó virágillatnak és a fölöttem csiripelõ madarak dalának, amikor eszembe jutott, hogy kívánom a spagettit. (hogy juthat el valaki egyetemre ha még spagettit sem tud készíteni?) felhívtam hát anyumat, hogy magyarázza el a dolgokat.. nem is nehéz. kiicsit leszakadt a pofám amikor 25 lejt fizettem a hozzávalókért, de legalább eldicsekedhetem hogy az elsõ általam készített spagetti kitûtõen sikerült, és jólesik tudni azt is, hogy nem vagyok antitalentum fõzésben. de ez most mellékes.
anyum megemlítette telefonon, hogy holnap lesz apád születésnapja ugye tudod? igenigen felfogom hívni. és milenne, ha hazajönnél?? öööö… Hát csak ennyi kellett. Este még egyet táncoltam, majd pakolás és már állok is a peronon csokiskiflivel és sylviával, és várjuk a vonatot. Aztán minden olyan gyorsan történt, már csak a sylvia kerekes bõröndjére emlékszem, és hogy egész úton halálra röhögtetett, és még valami olyanra is hogy én most télleg haza akarok menni? fájt ahogy távolodtam a horea utcától. de csak kicsit, na.