Szívből szólok

ritkán veszem rá magam, hogy régi bejegyzéseimet elolvassam, jobbanmondva inkább az unalom az, ami rá visz, vagy esetleg a kiváncsiság hogy ezelőtt egy évvel milyen hangulatom volt, de valahányszor ilyesmire vetemedek, rájövök, hogy sosem voltam egy könnyű eset, és tulajdonképpen mindig is túlbonyolítottam az életemet. minap elgonodlkodtam a buszon, hogy mi is az amitől legjobban félek és arra jutottam, hogy elveszni a részletekben nekem a legsötétebb rémálmom. megvakulni, olyan értelemben, hogy már nem tuidom elválasztani a fontosat a nem fontostól, a hegyet a vakondtúrástól, beszűkül a látóköröm, elhülyülök, és a halálos ágyamon is az fog aggasztani, vajon kifizettem-e az utolsó villanyszámlát.