érdekes, milyen hirtelen all-by-myself estém lett. és jut eszembe, rég nem sírtam este. legfőbb ideje. azt hiszem ott romlott el minden amikor feljött a tulaj és cirkuszoltunk egyet. aztán azzal folytatódott, hogy rájöttem, mennyire képtelen vagyok lelkem folyamát madártávlatból nézni. vagy mondjuk csak láblógatva ülni a szélén. de nem, nekem bele kell ugrani, hadd sodorjon mérföldekre a valóságtól… most aztán mászhatok megint vissza.
Oda és azért, amiről úgy tudom: nincs, de érzem, hogy van.
6 responses to “”
-
Véges-végig a világ partján / sugárzó földek elhagyatva,/
mint gazdátlan maradt nyugágy / merengenek a pillanatra. -Pilinszky -
szeretjuk Pilinszkyt. es teged is.
-
Ha megtennénk mindazokat a dolgokat, melyeket képesek vagyunk megtenni, ámulatba ejtenénk önmagunkat 😉
-
ummmmmmm…. hogy is van az az olelos smiley??? 🙂
-
en mar nem is tudok sirni este, pedig akarok *szipp szipp*
hianyoddzzoooo 😦 -
Godardot idézve: “vagy élem az életem, vagy reflektálok róla..”
azaz, minél inkább objektíven élem az életemet, annál kevesebbet “lépegetek” el?re a saját szubjektív kis életemben..annál kevésbbé tudom igazán megélni a hangulatokat…
Szívből szólok 
Hozzászólás a(z) Sylvia bejegyzéshez Kilépés a válaszból