én mióta megszülettem a negyediken lakok. ha nem a negyediken vagyok akkor épp nagymamánál, vagy úton nagymamához, de amúgy életem 8O%-a a negyediken telt. ha leléptem a szomszédhoz a 3-adikra már rosszul esett kinézni az ablakon, kicsinek éreztem magam, túl közel a földhöz. az elsőn azon gondolkoztam, innen akár ki is lehetne ugrani és azzal megspórolhatnák a lépcsőzéssel töltött időt. a földszintet a tömbházakban egyenesen pocsék ötletnek tartottam, mindenki bekukucskál, dobálják az ablakot,…. még mi is kopogtattuk szegény Pista bácsi ablakát (Isten nyugtassa, máig azt hiszem, azért halt meg mert kopogtattunk. mérgében egyszercsak meghalt). és ahol még teraszt is tesznek a földszintre,.. hát az végképp marhaság. én még virágot locsolni sem tudnék nyugodtan.
node. tavaly megpróbált az élet más szintre emelni, de sikertelenül. a horea utca magas, magyar kolozsvárra, meg a kabos-filmekre emlékeztető házainak 2. emelete pont ott van, ahol a ceauşescu-féle betontömbök 4. emelete. onnan aztán elsodort az élet egy ilyen kommunista sablonra épült hideg akármibe, ugyancsak 4-edikre.

és hogy ezeket miért mesélem el…. hát mindig úgy gondoltam, hogiy a liftnélküli 4-edikek nekem vannak teremtve, hogy ezek már hozzám tartoznak mint a zöld szem és megkell tanuljak együtt élni velük, mint a borzos hajjal. de ma, miután bevettem a kanyart a Deák Ferencz és a Gadola Teodor feliratu bejárati ajtók előtt, rájöttem, hogy nem szeretem ezt a mostani 4-ediket. valamiért nagyon lehangol. talán mert nincs padlás.