úgy vagyok az álmokkal, hogy ha már van, akkor vagy legyen gyönyörködtetõ, vagy legalább elgondolkodtató. utóbbi idõben sajnos egyikkel sem dicsekedhettem, merthogy amikor két-három idegrángás után végre sikerül elaludnom, érdekes módon csak olyanokat álmodok, hogy kések el valahonnan, vagy lebasznak mert elkéstem valahonnan, vagy eltévedek, vagy meghívok embereket és fizetéskor rájövök, hogy nincs pénzem.
de tegnap végre történt valami jó. holdfogyatkozás volt ugyanis, és tudtam, hogy valamikor éjjel 2-kor veszi kezdetét, és noha akkor feküdtem le, nem volt már erõm kilesni és keresni a holdat. de annál szebbet láttam álmomban: egy réten álltam és néztem ahogy szépen lassan szeletekben, mint egy pizza fogy el a Hold, majd hirtelen nagyon közel került hozzám, szinte érinteni tudtam, és látszott rajta az árnyékom, mintha hátulról sütött volna a Nap. kicsit játszodtam a kezemmel mint annakidején, amikor árnyékkutyát és galambot csináltunk a falra, majd lassan elkezdett távolodni és közben telni a Hold. és amikor felért egészen az ég tetejére, ahol mindig is lenni szokott, még akkor is láttam rajta az árnyékomat.
egy kósza felhõ sem volt az égen.