Szívből szólok

ezeket a mostani tavaszi-nyári illatokat legszívesebben bezárnám olyan nagymama-féle csavaros üvegekbe és eltenném télre. orgona illat, de főleg a fű.
az a fű, amire nagyapáim gondoltak, amikor vállukra tették a kaszát és elindultak a mezőre, és nem az a fű, amit egy amszterdami kirándulás alkalmával gyakran megszagolnak az emberek. naponta többször is belehajolok a tavaszba, hogy érezzem a frissen nyírt fű illatát. ilyenkor az jut eszembe, amikor a maros mellett szegfűgombát szedtünk, vagy az amikor egyik szüretkor azt játszodtuk a tesómmal, hogy szaladunk le a dombról egyenesen bele egy nagy szénabuglyába. vagy amikor a széna már fent volt az istálló padlásán és ugráltunk egyik gerendáról a másikra és estünk bele a szénába. amikor a tanítónéni elvitte az osztályt kockásliliomot vizsgálni (nem szedtük le ne félj, csak megszámoltuk hány van egy négyzetméteren). amikor két kézzel téptem a cikórialapit és etettem vele a mama tyúkjait a ketrecen át, és amikor még voltak csirkék és minden reggel kitettük őket a napra és estére azon a kicsi helyen sárga volt fű : ) szerettem este beszedni a csirkéket, szerettem ahogy mondtak egymás között a kartondobozban, olyan nyugató volt. de miket beszélek, nem is voltam ideges. akkor még csak szimplán szerettem, nem tudtam hogy 10 év távlatából igencsak nyugtatónak tűnik majd. és azt sem, hogy a frissen nyírt fű illata 10 év múltán a szabadságot juttatja majd eszembe.

<img src='http://www.szivbolszolok.com/wp-content/uploads/2008/05/pictures1-001.jpg&#039; alt='pictures1-001.jpg'/
hát igen, néha belehajolok, máskor meg csak belelógatom a lábam : )