minden buszos utamon megtalalom a szimpatikusat, a nenit akinek segiteni kellene felemelni azt a szatyrot, a bacsi akinek atkene adni a helyet, vagy ma: ultem le es veletlenul a terdemmel megutottem a szemben ulo neni terdet, es a “szkuuuze” melle mar indult a kezem, hogy megsimogassam. nem ertem en sem, ja. s pedig miota minusz fok ala zuhant a homerseklet, az emberek a buszon kezdtek nagyon nem szeretni, hogy a szemukbe nezek. ugy megtudok bantodni ezeken…

es hat ezt a josagot az elhidegult lelkeknek kuldom szet a vilagban akkor!