nincsmese, ez a kedvenc időszakom kolozsváron. április-május. mert zöld illat van, aztán átmegy kicsit lilásba, orgonaillatba. ilyenkor mindig rájövök, hogy az orgona a kedvenc virágom, és a lila a kedvenc színem. és arra is, hogy valójában nagyon kitartó vagyok, ha átvészeltem a telet (és minden szart amit ez magába foglal).
a minap egyedül voltam a szobában, éjfél elmúlt már, de még nagyon kellemes idő volt odakint. egy csésze forró rooibos tea társaságában kiültem az ablakba, csak hogy orgona illatot érezzek. nappal is kerestem már, de nehéz rátalálni. elnyomja a zaj, elfújja a szél, nem tudom. csak ha sötét lesz és csend, akkor jön elő. ott ültem ésés próbáltam összeszámolni mindazt, amire az orgona illata emlékeztet.
emlékeztet egyfajta meghittségre. arra a fajtára, amikor egyedül beülsz a templomba, és csak gondolkozol és .. monolog fejben dialogizálsz valakivel. nem mernék megesküdni, hogy éreztem már ilyen helyen, de mindenképp eszembejuttat valami szent meghittséget.
aztán emlékeztet emberekre, akikhez valamilyen közöm volt, és akik talán épp olyan szeretettel tárják ki ablakukat az orgona illatának, mint én.
és emlékeztet emlékező emberekre, akiket alig ismerek, és akiknek az emlékeit sosem fogom megismerni.
aztán, miután megittam az utolsó korty teát, és egy nagyot szippantottam a levegőből, egyszerre éreztem boldognak magam, hogy ezt átélhetem, és nagyon szomorúnak, hogy ha egyszer meghalok, sosem érzek többé orgonaillatot.
Vélemény, hozzászólás?