ma azon gondolkodtam, hogy mi lett volna, ha török családba születek. mondjuk isztambuli kereskedő családba. fűszeres-édességes boltunk lenne a Grand Bazaarban, ami egyben az otthonunk is lenne. egész nap ott sürögnék-forognék úgy, hogy közben nem tudnám, mi az a “határidő”, de még azt sem, mi az az “egyetem” . és nem is érdekelne. illatokban fürödnék egész nap, turistákkal csevegnék, alkudnék, nevetnék, fényeket kergetnék, elvegyülnék, előkerülnék, csillámporos volnék… ééés: a szomszéd teaárus fiúval szemeznék. mágia venne körül minden nap (bocs hanna de muszáj nekem ez a szó:))
errefel születtem egy olyan helyre, ami a keletnek mindig túl nyugati, de a nyugatnak midnig túl keleti volt. ezzel még nem is lenne ssemmi baj, ésés biztos itt is meglehet találni a fényeket, meg csillámport, ha a megfelelő helyen és elég kitartóan keresi az ember. csak nekem ittésmost kicsit elegem lett a betonból meg szemaforból, hogy célokat kell kitűzni, egyiket a másik után, és azon dolgozni, hogy értelmet vigyünk abba, ami már önmagában is az értelem.
Vélemény, hozzászólás?