mindenféle speciális rituálé és előzetes töprengés nélkül valamelyik nap hirtelen eldöntöttem, hogy nekem mindenre van időm. azóta bármennyire is idegesítene a belső csergőóra, hogy hoppá elkések, csak azt mondom: nem, pont időben fogok odaérni. ez a hozzáállás egész jól működött pontosan péntek délután 3 óra 50 percig, amikoris beültem egy taxiba, hogy elvigyen az autogara-ig, merthogy 4-kor indul a buszom. beülök, a taxis épp telefonon veszekszik a feleségével. leteszi.
-Azuga ati zis?
-Nu, autogara am zis.
elindulunk fura kis mellékutcákon, homlokegyenest ellentétes irányba, mint amerre én az autogarat tudom, hogy leledzik, már ősidők óta. gondolom megkérdezem, ő is úgy tudja-e, hogy az autogara az nem messze a vonatállomástól van? erre:
-Da’ nu Azuga ati zis?
WTF? még volt 5 perc, és persze csúcsforgalom. végülis 4 óra 10 percre beértünk, közben egy pirosnál ügyesen ne-am făcut socoteala, nehogy ne legyen ott a buszom már, és ne fizessek. de rendes volt, mert a kis kerülőt nem fizettette ki. mindeközben nem mérgelődtem, hogy de ez milyen dolog már, hanem arra gondoltam: van időm eljutni vásárhelyre. így hamarosan megtudtam, hogy van 4:30-as busz is.
én mondom neked, van időnk eltévedni is 🙂