aki figyelmesen követte a blogomat az elmúlt években, az tudja, hogy amikor kezd tavaszodni, olyankor IMÁDOK kihajolni az ablakon, és messze messsze látni. tavaly és tavalyelőtt ebből amolyan rituálét csináltam, teával és az én kicsi hálás szívemmel, gondolatokkal, érzésekkel kihajolni, elengedni őket, hogy messze messze repüljenek, és várni, hogy mire elfogy a tea, visszatérjenek. ilyenkor körbejárták kolozsvárt, és azt hiszem elértek oda is, ahová az én szemem nem. olyan de olyan közel tudtam érezni magam mindenhez és mindenkihez, aki számít.
amikor pedig folytak a tárgyalások, hogy a város totál másik felére költözzünk, nagyon elkeseredtem. nem lesz többé távolbanézés, sem orgonaillat, sőt, a kérdés most az, hogy milyen téglát szeretnék, merthogy kezdik befalazni az ablakomat. egy hónapot tartott tán, hogy úgy éreztem, én a világ végén lakom. rögtön a szakadék mellett. és mivel a világ vége a legeslegutolsó hely a világon, onnan csak közeledni lehet. jó emberek pedig mindenhol vannak. így aztán fokozatosan közeledni kezdtem. egészen a tegnapi napig, amikoris kitártam az ablakomat, és pont úgy éreztem magam, mint tavaly, vagy tavalyelőtt, vagy mindig, amikor belehajolhattam a tavaszba: hálásnak, boldognak, és ami még ennél is fontosabb: közel mindenhez és mindenkihez, aki számít.
Explore my side projects and work using this link
Upsidedown is a WordPress theme design that brings blog posts rising above inverted header and footer components.
távolságok
Written in
Szerző:
Címkék
2 hozzászólás a(z) “távolságok” bejegyzéshez
-
A világ vége előtti helyről >:D<
-
ölelés oda az utca túloldalára is! 😀
Szívből szólok 
Vélemény, hozzászólás?