5-ödikben megnyertem a növénygyűjtő versenyt amit a biológia tanárnő szervezett. az volt a lényege, hogy kb 20-30 vidékünkön előforduló növényt (virágokat, fűfajtákat) gyökerestől szépen kiszedjük a földből, kipréseljük, és szépen felcimkézzük, latin névvel, származási hellyel, dátummal ellátva szépen dizájnosan elrendezzük őket. az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy 8O%-ban az édesapám keze munkáját dícsérte az én nevem alatt futó növénygyűjtemény, de ezt csak megsúgom, remélem az akkori biosz tanárnőm nem fogja olvasni a blogomat!! : )
de ez mit sem számít. a lényeg, hogy azóta is megvan bennem hajlam valamiféle növénygyűjtésre, annyi különbséggel, hogy időközben más értelmet kapott. már csak faleveleket gyűjtök. olyan helyekről, ahol valami különleges történt, ahol az a bizonyos fa, és annak levelei “tanúi voltak” valami számomra különleges eseménynek. pl van egy kipréselt juharfa levelem a seregélyesi kastély udvaráról.
a legújabb szerzeményem azonban ez a gingkófa levél, amit ezennel megmutatok neked:

számomra ez a kicsi falevél két okból is értékes. egyrészt, mert ez a legősibb ma is élő fafajta, ami 200 millió éves történelme során világokat látott elpusztulni, majd ismét felépülni. másrészt, mert pont fix ez a falevél a filológia egyetem udvarán levő gingkó fáról származik, ahol ugyancsak sokmindent láthatott: nyelvésznek készülő fiatalokat fénymásolt könyveket bújva, kint tartott német órákat, padon semmittevős kacagós lazulásokat, reményeket ébredni és reményeket kialudni, ég felé néző szemeket és bennük a hálát, ésésés még tanúja lehetett valami olyannak is, amit én csak elképzelni szoktam. akárcsak az ősei, ez a falevél is Világokat látott. és most itt van nálam, préselődik, és remélhetőleg egész életemben mesélni fog nekem 3 évről és még valamiről, ami “nem eltelt, hanem VAN”.