tegnap megsajnáltam egy virágárus öregasszonyt. amióta hallottam róluk valamit, nem igazán sajnálom őket, és emellett is elmentem, de aztán meggondoltam magam. más volt a tekintete valahogy, és amúgyis: az én nagymamám este 10 után már macskával az ölében nézi a vacsoracsatát, gondoltam, és így volna ez rendjén, nem úgy, hogy itt kint csatangolunk, amikor javarészt már csak diszkóba menő fiatalokkal találkozik az ember, akik, ugye, nem kimondottan tartoznak a csokorba szedett mezeivirágok célcsoportjába. ilyen gondolatokkal fordultam meg és szaladtam az öregasszony után, aki valahogy megérezhette, mert megfordult ő is és jött szembe a virággal. és hát az egész mai napomat feldobta ez a virágcsokor: teljesen megváltozik a kedv, ha valami élő és színes van a közelemben.
de talán még valami egészen más dologtól is.