semmi esélye az ősznek besötétíteni, a minap buszra várva abszolút semmire nem gondolva csak úgy a semmiből mint akit fejbevágnak, megvilágosodtam.
nekem is megvan az a ritka jó tulajdonságom, hogy csak azt tartom jónak, amit én vallok, hiszek, csakis az a filozófia helyes, ami szerint ÉN élek. ha neked más az életfelfogásod, akkor nekem az már gyanús, ferde szemmel nézlek, olyan mintha elfogadnálak, pedig csak úgy teszek feltéve ha talál veled a szó, de magamban úgyis tudom, hogy te más vagy, nem arrafele tartassz, amerre én, és egy hamis célba fogsz beérni, ha egyszer beérsz egyáltalán. de mekkora ostobaság ez már! szinte belepirulok a szégyenbe, valahányszor tudatosul bennem a szűklátókörűségem. mégis ki vagyok, hogy én legyek a helyes életvitel viszonyítási pontja? ki vagyok én, hogy hozzám kelljen igazodj? hát senki.
na hosszú lére eresztettem, de ott, a buszra várva abszolut semmire nem gondolva csak úgy a semmiből mint akit fejbevágnak rájöttem, hogy XY talán éppen attól lesz jobb ember, mert egy számomra idegen istenhez imádkozik. vagy mert egyáltalán nem imádkozik. vagy mert a saját neméhez vonzódik. vagy mert sötét ruhákba öltözik és félrenyalja a haját, vagy mert…mert…mert…. XY talán pont attól lesz értékesebb az emberiség számára, mert nem az én elveimet vallja, hanem az övéit.
Szívből szólok 
Vélemény, hozzászólás?