ma hétfő volt, és a fű elég szépen nődögélt. ami jó volt ebben a hétfőben, az már vasárnap este elkezdődött. tudniillik úgy döntöttem, hogy megpróbálok nyitott ablakkal aludni. na jó, nem teljesen nyitottal, ahhoz még túlságosan április van, hanem csak úgy bukóra állított termopan ablakkal. ebben az volt a jó, hogy a bentlakás mögött egy kicsi patak folyik, ami zajával teljesen meghazudtolja méretét: akkora zajt csap a cseppség, hogy ott érzem magam tőle csomafalván az erdő alatt a lok pataka partján, a kicsi házunkban. aztán ettől a csobogástól és a friss hideg levegőtől olyan jól aludtam, hogy csuda. felkelés után a nap úgy telt, ahogy általában a hétfő telni szokott. egyetem, vásárlás, könyvtár, egyetem.
a nap megvilágosodott gondolata, hogy minden úgy van jól, ahogy van. én mindig is nagyon hittem abban, hogy semmi sem véletlenül történik, hanem mindennek nagyon pontos előre eltervezett oka van. nem mondom, hogy pont Isten tervezte el… lehet, hogy pont mi terveztük el valamikor, csak elfelejtettük. vagy a korábbi tetteink mind mind úgy befolyásolták az életünket, hogy itt és most pont fix ebben a helyzetben kell legyünk, amelyikben épp vagyunk. na de figyelj, mert most következik a megvilágosodott gondolat második része, ami még nekem is teljesen új és megdöbbentő: valahányszor rám tör a szomorúság, az nem azért van, mert valamit nem kapok meg, hanem mert valami olyant kívánok, ami nem is nekemvaló. egyszerűen csak nem nekem találták ki. mint pl az egyenes hajat, a magas sarkút vagy a garnéla rákot. amikor ilyen dolgokat kívánok, olyankor igazából csak nem ismerem eléggé magamat, és hagyom magam megtéveszteni a külsőségek, a divat, éshát egyszóval a csorda által. amikor szomorú vagyok, akkor egyszerűen csak nem látom tisztán az utat, amit kizárólag nekem macskaköveztek ki.
Szívből szólok 
Vélemény, hozzászólás?