…mert ha vasárnap este 9-kor veszem észre, hogy elfogyott a maszlinám, akkor szimplán leszaladok a sarki ábécébe, és veszek (igen, balkáni vagyok, nekem a maszlinám szokott elfogyni, nem az olivabogyóm) na de ezek a “CILIvizált” németek vasárnap semmit sem nyitnak ki. maszlinahiányos vacsorát kellett elköltenem tehát, és kicsit fáj.

a mai nap csak annyira volt hasznos, amennyire annak terveztem. félkettőkor úgy ugrottam ki az ágyból, mint akit puskából lőttek ki, majd takarítottam, ettem és kimostam a feketéket. úgy érzem valahányszor használom a mosódát, egy kicsivel bölcsebb leszek. ma enyhén szólva leszakadt a pofám, amikor mentem, és a ruháim ki voltak szedve a mosógép tetejére, pedig csak max 5 perccel mentem később, mint ahogy a program lejárt. ilyen kolozsváron sosem volt. én pl tisztán emlékszem, hogy képes voltam várni a mosógép mellett, hogy jöjjön a ruhájáért már az a valaki, noha nagyon kellett sietnem egyetemre. való igaz, hogy nem voltam boldog azokban a percekben, de eszembe sem jutott, hogy valakinek a ruháihoz hozzányúljak. szerintem az intim szféra, legalábbis amikor vesszük ki a mosógépből akkor mindenképp. ennyit a CILIvizáltságról.

a mai nap fénypontja pont fix az ébredés előtti percekben volt: valami irtó humorosat álmodtam, részletekben megvan még, bár azok nem tűnnek humorosnak. mégis, arra ébredtem, hogy nyerítve röhögök valaminn. mióta itt vagyok ez már a második eset, hogy röhögök álmomban és beleébredek. megfejtésem is van rá: freud óta tudjuk, hogy álmunkban mindig azt látjuk, éljük át, ami a mindennapjainkból hiányzik, nem valósulhat meg, elnyomjuk, stb. hát kb ez van velem és a kacagással.
jó, hogy szoktam itt nevetgélni ezen-azon, de nem úgy, ahogy mondjuk otthon a fabricii utca 123 szám alatt. meg aztán van nekem egy sajátos, a jóízlés határait fényévekkel túlszárnyaló nyerítésem, amit itt sehogysem tudok kiadni magamból. ezért aztán gondolom, hogy a nyerítésem járkál bennem fel-alá, és várja az éjjelt, hogy egy álom apropóján jól kitörhessen. hiába, azt hiszem jóízűt is csak a saját nyelvén tud kacagni az ember.

remélem virágos volt a vasárnap!