így hívták azt a szervezetet, ami többször kutatást szervezett a házikónkban a nyolcvanas években, és amitől anyukám megőszült a húszas éveiben. (feltűnt nekik a határon 86-ban, hogy miért van annyi magyar könyv nálunk, székelyföld leírása, meg istvánakirály kazetta, így hát a hírünk hamarabb hazaért, mint mi, és másnap már kopogtattak. elvitték a könyveket és anyukámékat is, kihallgatásra, kiabálásra, fenyegetésre. ő ezért őszült meg, és azóta festi a haját.)

a szekuritátéval történt eset után pont 25 év kellett elteljen, hogy én ma reggel 8-kor azon kapjam magam, hogy hajamra süt a nap. boldogan fel is keltem és gyorsan megmostam, hogy a nap szárítsa meg nekem, ne az elektronika. így is lett, remekre sikeredett a hajkoronám. na de. az ablakban nézegetve, simogatva, becézgetve hogy milyen jó már, a göndör fürtjeim között kiszúrtam egy ősz hajszálat. ha pedig ehhez hozzáadjuk azt a háttérinformációt, hogy ez a második ezen a héten, akkor kb el tudod képzelni, hogy mit éreztem. hát miért kell ez történjen velem??? engem nem vitt el a szekuritáté még soha, nem estem át traumán, még csak azon sem kell nekem aggódni, hogy mi lesz a telefonszámlámmal. jó, tudom, hogy sokmindentől függ, pl génektől, hogy ki mikor kezd őszülni. például egyik nagymamám még most is viszonylag nemősz. de ha az én fejem pár éven belül fehér lesz, akkor kb megbolondulok.

a mai nap fénypontja az a kétszer félperc volt, amikor úgy éreztem, hogy meg kell állnom csak azért, hogy megcsodáljam ami előttem van, és rácsodálkozzak az életem tökéletességére. először naplementekor az óvoda melletti ligetben, másodszor itthon a konyhában, amikor rájöttem, hogy szeretem a lakótársaimat.

pigmentet és boldogságot mindenkinek !