gondoltam örömet szerzek magamnak ezen az esős és orrfújásos délutánon, és leblogolom a tegnap estét.

a tegnap este határeset volt a csodálatos és a felejthetetlen között. de legyen inkább csodálatos, mert mostanában nagyon feledékeny lettem (van egy méhecskés pólóm, amit még ágival vettünk kolozsváron. az elmúlt 1 hónapban meg voltam győződve róla, hogy a szállodában felejtettem akkor este, amikor első nap megérkeztem schmalkaldenbe, és nem engedtek be a bentlakásba, mert vasárnap volt. nem is mondtam el senkinek, mivel még magam előtt is szégyelltem ezt a fokú szórakozottságot, aztán amikor már majdnem megmondtam volna, kb egy hete, megtaláltam a fekete nadrágok között.)

na de. tegnap este elsétáltunk ehhez a közelben levő várhoz. ebben az az érdekes, hogy nagyon nagyon régi, igazából már csak romok és falak, körülöttük ezekben a percekben is dúl-fúl már az orgonaillat, és a romok között vannak hinták. pont ennyi kellékek kellettek ahhoz a jelenethez, ahogy kata a naplementében a középkori várfalak között hintázik az orgonaillatban. ez így leírva annyira csöpögős, hogy nekem is maratont futnak a hidegek a hátamon, dedede amikor ott voltam a csendben és semmire nem godnoltam, csak hintáztam, annyira de annyira jó volt, hogy az már határeset a csodálatos és a felejthetetlen között. de legalábbis elnyerte az idei húsvét fénypontja címet.

cserében most szomorúság van, mert holnap megyek vissza és a családom is : (((