ez a nap nyomtalanul tűnne el életem történetének nemlétező papirusztekercsein, ha este nem fogyott volna el a papírzsebkendőm.

úgy volt, hogy én tegnap ilyenkor még lázasan készültem a mai két kurzusra. aztán amikor lefeküdtem két paplan alatt is úgy rázott a hideg mintha legalábbis gyergyóban lennék januárban félmeztelenül a hegyekben. bevettem egy gyógyszert és attól semmiperc alatt úgy kimelegedtem, hogy tiszta vízben aludtam reggelig. reggel eldöntöttem, hogy képtelen vagyok órára menni, tegnap is tiszta mazochizmus volt elmenni németre, és még szerintem azt is gondolták, hogy meg akarom fertőzni őket, vagy valami. szépen itthon maradtam hát, és így “tőtt” el a nap, hogy csomafalviasan fejezzem ki magam. (erről jut eszembe: megszült a picurkánk csomafalván, 2 darab szőrgombóc kicsipicurkánk van a garázs padlásán, szénában. lehet kezdeni irigykedni!!)

na de. este leszaladtam a lidl-be papírzsepiért és citromért. vásárolgatok-vásárolgatok, és feltűnik, hogy egy középkorú kopasz mind sasol engem. az ilyentől sikítani tudnék. mit néz, mit akar? aztán még a kasszához is akkor ment, amikor én, és a kosárkájával is addig várt amíg utolértem. a bolt előtt úgy tűnt leszállt rólam, elindulok a rövidítő ösvény fele. hát egyszer hallom, hogy valaki nagyon szalad utánam, de még olyan idegesítő csoszogással közben, mint a horrorfilmekben. már elképzeltem, hogy ez a kopasz lesz az, és mostmár nagyon vert a szívem az izgalomtól, hogy ő üt-e le engem, vagy én őt. nézek hátra, hogy az ő-e az, és hát nem. a koreai srác az egyetemről. meg akart ijeszteni, és sikerült neki. aztán látta, hogy beteg vagyok, és biztos lelkiismeretfurdalása lett, mert hazáig kísért a kedves.

a mai nap fénypontja mégis egy medvebocs volt a fán.