a nap érdekessége meg se várta, hogy kicsit létrejöjjek ébredés után. az volt, hogy reggel 9-kor félálomban kinéztem az ablakon, és képzeld pilinkézett a hó. erre olyan fekete gomolyfelhő telepedett a fejem fölé, hogy még eddig a pillanatig sem tudtam semmivel elhessegtetni. (még a dragostea din tei hangosan való éneklése a menzán is erőtlennek bizonyult ellene, habár nem is az én ötletem volt, hogy énekeljük) ha pedig ehhez hozzá adjuk azt az intenzív álmosságot, ami egész nap kínozott, és azt a heveny lustaságot, ami mintha bilincset tett volna a végtagjaimra, még csoda, hogy egyáltalán írom most ezt a bejegyzést.

talán emiatt az álomság miatt van, hogy most visszagondolva kicsit olyan, mintha nem is lettem volna jelen a mai napomban. arra emlékszem, hogy a kommunizmusról beszélgettünk órán. nagyon csodálkoztak az amerikaiak, amikor azt mondtam, hogy a kommunista időkben csak 1 csatorna volt a tévében, és azon sosem volt megasztár. de csak akkor kezdtek igazán hülyének nézni, amikor hozzátettem, hogy este 8 után elvették az áramot, és gyertyát gyújtottunk. “oh yeah?” én szeretem, ha visszakérdeznek, de valahogy nem szeretem amikor valaki így kérdez vissza. na de mindegy. aztán húztunk cédulát, hogy ki melyik európai országot mutatja be május 31-én a többieknek. azért húztunk, hogy még véletlenül se azt az országot mutassuk be, amelyikből származunk. magyarországot húztam, mire a tanárnő azt mondta: you are lucky!

ezek után a nap további részében egybeolvadtam a szobám belterével, és alig 5 percre váltam ki belőle, amikoris kimentem a konyhába banánt enni, hogy a lakótárs ne egyedül kelljen cigizzen. (ildikótól tudom, hogy jó hatással van a cigisekre, ha szívás közben valaki beszél hozzájuk)

most jó tudni, hogy jót tettem ma valakivel. tessék sok jót tenni másokkal!