ma azon gondolkoztam, hogy pont úgy, ahogy van vérnyomásmérő, vércukorszintmérő, lázmérő, miért ne lehetne csinálni egy mennyire-vagy-önmagad-mérőt. mert mivan akkor, ha nekem fel sem tűnik, de reggel amikor kiteszem a lábamat a házból, akkor igazából nem úgy teszem ki, ahogy én szoktam, hanem pont úgy, ahogy valaki más. már nem tudom miről jutott eszembe ez, csak azt tudom, hogy a hajamat szárítottam és fejjel lefele voltam és hirtelen felmerült bennem a kérdés, hogy de vajon én itt önmagam vagyok egyáltalán? olyanok a mozdulataim? olyanok a gesztusaim, ha valakinek tetszeni akarok, mint otthon? vagy ha valaki nem szimpatikus, ugyanúgy zárom be a kapuimat? a gondolataim kb olyan logika alapján épülgetnek egymásra, mint otthon? a távolból olvasóim aligha tudhatják ezekre a választ… az itteniek sem, mert ők nem ismertek otthon. és nekem is nehéz megítélni saját magamat, mert nem tudok egyszerre természetesen viselkedni és kívülről figyelni azt a viselkedést, hogy természetes-e. tehát csak úgy lehetne ezt leellenőrizni, ha itt lenne valaki, aki otthon is látott már engem viselkedni.
ma üldögéltem a könyvtárban, és beugrott, hogy gyereknap van. körülnéztem, és körülöttem mindenki fapofával a könyvét bújta. ezen kicsit elszomorodtam. hát bezzeg régebb gyereknapkor sütött a nap, kint voltunk a téren, volt bicikliverseny, futóverseny, palacsintaevő verseny, és egyszer még a bohóc is oda jött hozzám beszélgetni. a gyerekkornak befellegzett, azt hiszem. de ettől még nem halt ki belőlem a 7 éves leányka, aki megérzi az illatokat!!! amúgy jelenleg két dolgot érzek: kamillatea illatot és kellemes fáradtságot a lábaimban. mindkettő bejön, de főleg az, hogy most akkorát alszok, mint egy kétemeletes manzárdos mélygarázzsal ellátott családi ház. tessék szépeket álmodni!
ajándékcicám.
Szívből szólok 
Vélemény, hozzászólás?