pontosabban hét nap van még hátra ebből a félévből, ebből a bentlakásból, szobából. ha a blogom kell majd emlékeztessen ezekre az utolsó napokra, ahogy az előző bejegyzésben írtam, akkor elég silány emlékeim lesznek. szerencsére más dolgok is emlékeztethetnek majd.

na de mi volt eddig. egy hete ilyenkor vonaton ültünk, egyiken a sok közül, amszterdam irányába. amszterdam a legeslegjobb város európában!! mindenesetre azok közül amelyikekben jártam, mindenképp első helyen van. olyan laza, stresszmentes, emberek ülnek az ablakban, a ház előtt, pezsgőznek, uzsonnáznak, füves cigit sodornak és nem törődnek a turistákkal akik 1 méterre tőlük sétálnak el, max rájuk mosolyognak. tetszett még, hogy mindenki nagyon biciklizik amsterdamban, és nem érdekli őket, hogy milyen bicikli: régi kattogó bicajokat hajtanak öltönyben, estélyi ruhában, miniszoknyában és ha nem vigyázol el is ütnek… és ami még tetszett, azok a csatornák, a csónakok a szélén, némelyekben laknak is, olyan kellemes lesz tőlük a város hangulata. érdekesség a régi templom körül a piroslámpás negyed: ahogy kilépsz a templomból, a szemben levő vitrinben meztelen csajok mutogatják magukat : ))) na de. megnéztük az Anne Frank házát, a tulipánmúzeumot, a szexmúzeumot, kivonatoztunk koog-zaandijk-ba, hogy lássunk sok sok sok szélmalmot, sajtmúzeumot és fapapucsmúzeumot. kb ezek voltak terítéken, és minden nagyon tetszett, kivéve az Anne Frank házat, az lehangolt. amsterdamból a hazaút volt a legkellemetlenebb. az első vonatom késett, és sorra lekéstem emiatt az összes vonatot. amikor nagy nehezen a testvérem segítségével sikerült új vonatokkal új útvonalon elindulni egy ismeretlen amersfoort nevű holland faluból, ahol ott ragadtam, akkor mitadisten, a hannoveri vonat is megállt egy alagútban, merthogy rosszak voltak a sínek. már láttam magam előtt, hogy az éjszakát egy állomásban töltöm, aztán szerencsére nem úgy lett. jobb is.

közben tegnap búcsúestet tartottunk a norvég srácnak, ma elment haza, pizzát sütöttünk és 2 adag muffint, és levelet írtunk egymásnak, amit majd csak otthon szabad elolvasni… még soha nem voltak ilyen kettős érzéseim. örvendek, hogy megyek haza, viszontlátom a családomat, a macskát, várom már az otthoni levegőt, a málnabokrokat csomafalván, az ismerős ajtókat, naaaagyon várom már a normális kenyér ízét és az otthoni finom ételeket. mindent mindent várok. ugyanakkor kicsit fáj is innen elmenni örökre. ez az utolsó szó fáj inkább… egy rakás midnenhez hozzánőttem kicsit, a megszoksz vagy megszöksz kínálatból az elsőt választottam, és 4 hónap pont elég volt ehhez.

na ez lett volna az ízelítő egy elkövetkező mélyen nosztalgikus bejegyzésből. de azt egy másik napon fogom megírni, remélhetőleg a következő 7 nap egyikén… most még dolgom van és jövő szerdán még vizsgám is!

kívánok mindenkinek mindent ami neki jó!