az elmúlt napokban években elgondolkoztam folyamatosan az emberi kapcsolatokon gondolkozom…

ők jönnek szembe az utcán, nekik integetek az induló vonatról és ők köszöntenek az állomáson ha megérkezek, ők szólnak hozzám könyvekből, őket hallom a rádióból, ma épp felettük vonul el egy felhő az esti időjárásjelentés szerint. ők lopóznak be a szobámba éjjel 4 és 5 között hogy felköltsenek, hogy én teljesen éber szemekkel felüljek az ágyamban, feltámasszam a fejem, mint egy iskolapadban és figyeljem őket. és ekkor elkezdenek mindenfélét csinálni előttem. könyvtárban görnyednek vastag könyvek fölé. verset írnak. mosogatnak, leviszik a szemetet. bepakolnak, elmennek, majd visszajönnek, kipakolnak. halkan beszélnek és könnyen sírni kezdenek. őket mind szeretem. aztán vannak olyanok is, akik csak azért költenek fel éjnek idején, hogy az előbbieket kinevessék. hogy gúnyt űzzenek az egyszerűből és mindent csináljanak, ami nem mindennapi. hogy feltűnősködjenek. őket arról lehet megismerni, hogy türelmetlenek. kapkodják a tekintetüket. hogy rengeteget beszélnek és rengeteget mozognak, de őszinte szóval és őszinte mozdulattal csak szökőévenként egyszer ajándékoznak meg.
őket nem szeretem.

bár minden éjjel nagyon érdekes a felhozatal, az álom előbb vagy utóbb visszatalál a szemeimre. szerencsés esetben a mindennapi dolgokat művelőket látom utoljára, és ilyenkor, ha erőm még engedi, röviden hálát adok a tisztaságukért.