hát vagy például azt sem hagyhatom teljesen szó nélkül, amiben ma reggel volt részem. végre-végre valahára napsütésben volt része az oroszlánrészemnek. mondjuk én sosem értettem, hogy aki nyáron született, annak miért lenne nagyobb a napigénye, mint annak, aki télen látta meg a napvilágot (micsoda ellentmondás) merthát az lenne a normális, hogy aki télen született, annak nagyobb legyen a napfény igénye, mert szegény hidegben jött a világra és azóta is benne van az a csecsemőkori reszketés. aki pedig nyári, az lazulhasson a -27 fokban is alfalu határában rövidgatyában, mert még érzi annak a 24 évvel ezelőtti csillaghullásos augusztusi éjszakának a melegét, a finom sárgadinnye illatot, és hogy valahol a közelben már megfőtt a kukorica, lehet sózni és enni meg.

azt hiszem kicsit elkalandoztam. szóval ma az történt, hogy kisütött a nap. gyermekkoromban azt hittem, hogy van egy olyan szabály, hogy szombaton délelőtt muszáj süssön a nap. én úgy emlékszem például, hogy gyermekkoromban minden szombaton napsütésre ébredtem. az valahogy olyan egyértelmű volt a kicsi fejemnek. ma egy ilyen szabályos szombat volt. fogtam hát a gitárkámat és kiültem vele a teraszra, feltűrtem a nadrágom szárát és elnyúltam a délelőtti napfényben ahogy kell, behunyt a szemmel és csak úgy gitározva csendben, hogy ne nézzen fel boldog-boldogtalan. hiába, a muzikálisabb típusúak mégis felkapták a fejüket: 2 cigányleányka jött épp a szemközti blokk kukájától, ők hallgatták az előadásomat 5 percig, aztán felkiabáltak, hogy néni van-e valamije. mondtam van egy gitárom. azzal továbbálltak.

hát szóval csak annyit akartam ma szóvátenni, hogy amíg ma reggel gitárral-teával napoztam, ismét az a ritka, tavaly júniusi érzésem volt, hogy most nekem a legjobb a világon, és hogy most én vagyok a legpozitívabb ember a földön. szép érzés, ilyent kívánok csomó mindenkinek!