arra gondolok ebben a pillanatban, hogy azzal az erővel, amivel hónapok óta nem írok és emiatt minden este megvető gondolatokkal illetem saját magamat, azzal akár írhatnék is. tehát most igazából azt gyakorolom, amiről sokat olvastam már itt-ott, életmód magazinokban, csak éppen lusta voltam használni ezt a tudást a mindennapokban: negatív energiát használok arra, hogy valami pozitív születhessen. az első pozitív dolog már meg is született, ugyanis részemről befejezettnek tekintem a bevezetést. : )

pár hete már, hogy legutóbbi olvasmányom, a The Element hatása alatt vagyok. aki nem ismeri, annak a lényeg dióhéjban: fedezd fel saját magad! ha nem voltál 3 évesen zongoraművész, ha sosem kötött le a fizika különösen, de még a pálcikaembereid sem voltak soha valami megkapóak, akkor se csüggedj, mert biztos, hogy van valami, akár több valami is, amit nagyon szeretsz művelni, és jó is vagy benne. tapasztald ki, mi az, amit legszívesebben csinálsz, és csináld azt, csak ennyiről szól a könyv.

szeretek sokáig egy film/könyv hatása alatt lenni. biztonságérzetet ad ezekből egy-egy (számomra) fontosabb gondolatot elraktározni a fejemben. sokszor el is képzelem ezt a műveletet: vitrines szekrényt látok, elhúzom az üveget, fontos gondolatot beteszem a polcra, mint egy kristálypoharat, üveget visszahúzom, és elhatározom, hogy ezt gyakran veszem majd elő és használom rendszeresen. csakhogy a kristállyal mindig az van, hogy majd karácsonykor, á de mégsem. majd szilveszterkor, á de most minek. majd a szülinapodkor. akkor meg pont nem leszek itthon. így merülnek lassan feledésbe a fontos gondolatok, csakúgy, mint a ’73-as kristálykészlet.

de a jó hír. ha az ember nem nézi újra az eat pray love-ot például, vagy lusta újraolvasni az elementet, és a szerencsétlen még arra is képtelen, hogy a fontos gondolatokat egy noteszben mindig magánál tartsa, úgyis szembejön valami, vagy valaki, aki emlékezteti. velem például tegnap szembejött Hermann Hesse. nem sokat tudok róla, majd ezután. viszont kellemesen figyelmeztetett arra, hogy mi a cél. szerinte a cél az, hogy mindig ott legyünk, ahol a legjobban tudunk szolgálni, ahol a lényünk, a tulajdonságaink, a képességeink a legjobb talajra találnak, és a legnagyobb hatást érhetik el.

hát nem ugyanarról beszél Hesse amiről Ken Robinson is? csináld azt, amihez a legjobban értessz, ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. én még nem tudom, hogy mihez értek legjobban, azt még annyira sem, hogy hol lehet rám szükség. de már megjelentek az első körvonalak. például nagyon szeretném, ha elmondhatnám magamról, hogy értek a kristálypoharak megőrzéséhez és használatához, és hogy erre igazából elég nagy szükség van.