Ajándékot általában venni vagy készíteni szoktunk, arra már ritkábban gondol az ember, hogy ő maga legyen ajándék. Hogy egyáltalán ő is lehetne.
Szerintem lehetne. Nem mindenki számára és most nem családon belüli kapcsolatokra gondolok. Jó esetben a szülők úgy érzik, hogy a gyermekük egy ajándék. Jó esetben a gyermek is úgy érzi, hogy a szülei ajándékok és valahol mélyen tudja, hogy a testvére is, bár a testvér-ajándéknak csak az évek múlásával kezdjük egyre jobban és jobban érezni az értékét. De most egy kicsit felejtsük el ezeket a kapcsolatokat, sőt, még azt a napot is, amikor megpillantottuk XY-t és éreztük, hogy ő egy ajándék a sorstól és mostantól a az életünk összefonódik… Most nem ezekről az ajándékfajtákról beszélek.
Arra gondolok inkább, hogy mondjuk egy idegen embert kiszemelek kis világunkban, kolozsvári háttérrel rendelkezőként mondjuk a 25-ösön, és eldöntöm, hogy ennek én ajándék leszek. Leghamarabb azzal leszek ajándék, hogy egyáltalán észreveszem, hogy létezik. Tudatosul bennem, hogy itt ül 2 székkel arrébb, és érzem, hogy ez jó, ennek így kell lenni. Aztán azzal, hogy például reggel köszönök neki. Előzékenyeken átadom a helyem. Aztán a hetek, hónapok múlnak és ha még mindig ugyanabban az időben ugyanazon a 25-ösön utazunk és én még mindig ajándék akarok lenni, akkor megkérdezem, hogy honnan jön és hová megy. Esetleg eszembejut, hogy van egy cukorka a táskámban és vajon mi lenne, ha odaadnám neki, mert úgy odaadnám neki. Olyan boldog lennék tőle, ha odaadhatnám neki. És úgy egyáltalán, olyan jó adni.
Hogy ő mit gondol ezek után? Azt csak ő tudja, az ő dolga, és különben is annyi mindentől függ, de főleg attól, hogy neki milyenek az ajándékozási szokásai. Nem számít. Csak az számít, hogy nekem milyenek. Nincs célod az életben? Legyél ajándék valakinek.
Szívből szólok 
Hozzászólás