Van egy Billa a belvárosban, ahol gyakran vásárolok, ha sokat kell várni a buszra. Már első alkalommal észrevettem, hogy a kasszásnő nagyon kedves. Állandóan mosolyog és látszik, hogy szívből csinálja, amit csinál (dolgok áthúzása a szenzoron, pénz elvétele, visszajáró visszaadása). Legutóbb, amikor nála vásároltam, vettem a bátorságot, hogy megemlítsem neki, amit gondolok… Amíg a visszajárót számolta, csak úgy mellékesen megjegyeztem, hogy ő a legkedvesebb billás alkalmazott, akivel találkoztam. Nevetett, megköszönte, jólesett neki. És hozzátette, hogy ő ilyen, nem tudja másképp csinálni. Azt mondta, tudja, hogy sokan hülyének nézik és rosszat mondanak róla a háta mögött, de nem zavarja. Ennyi volt.

Ma ugyanott vártam a buszra. Volt még 10 perc. Gondoltam, bemegyek és megnézem, a kedves nő van-e a kasszánál, és ha már ott vagyok, vehetek egy fagyit is. Ő volt bent. Épp egy vásárló veszekedett vele, mert valami nem passzolt a számlán. Beálltam a nála kígyózó egyre hosszabb sorba, és már ott eldöntöttem, hogy meglepem. Már alig vártam, hogy sorra kerüljek – és innen már minden nagyon gyorsan történt.

Elvette a fagyit, beütötte a 90 centet, azt mondta, ha a hosszú sor miatt megolvadt, nyugodtan kicserélhetem, én meg azt, hogy ma csak miatta jöttem be. Kacagott és köszönte. Miután kijöttem még egyszer visszafordultam és még mindig ott volt az arcán a mosoly.

Azt hiszem, itt az idő az lenni, aki vagyok, és írni róla.