Már akkor nagyon öreg volt, amikor megismertem. Bottal járt már, mivel egy korábbi, szerencsétlen eséskor csípőcsont törést szenvedett. De ezt leszámítva fantasztikus egészségnek örvendett, sőt, mint utólag megtudtam, soha életében nem volt beteg. Számára kétféle orvosság létezett: ecet és algocalmin. Hitte és vallotta, hogy ezek mindenre jók. Ami leghamarabb beugrik róla, az a járóbotja. Kétféle volt: egy fából, és egy fémből. Gyermekfejjel mindig úgy képzeltem, hogy a fa az “utcai”, a másik meg, hát, az ünnepi. (később kiderült, hogy a fa a nyári volt, a fémet meg inkább télen használta.)
Kicsi, vékony, és görbe volt. Szerette a sör habját és a csokit. Parfümöket meg szappanokat tartott az ágya szélén, mert szerette szagolgatni néha. Érdeklődött, rengeteget. Iskoláról, barátokról, a barátok barátairól, szüleiről. Ismerte az egész falut. Utálta a TV-t és a macskákat. Értette a viccet. Sokszor ebédeltünk együtt. Ebéd után cseresznyét mostam és együtt ettük meg. Ma lenne 99 éves Dédnagymamám, akit csak úgy hívtunk: Mámi.