Mámi már bottal járt, amikor megismertem. Volt egy balesete, ami után egyik lába rövidebb volt, mint a másik, és ezért az egyik cipője is magasabb volt a másiknál. Úgy hívtuk nyuszicipő.
Mámi szerette a sört, annak is főleg a habját. Vasárnap ebéd után mindig kért egy kicsi pohárral. Hangsúlyozta, hogy neki csak habot töltsünk. Egyszer azt akarta mondani, hogy szereti “leszípni a habját”, de véletlenül felcserélte a szavakat és azt mondta, hogy szereti “lehabni a szípját”. Ez azóta is fennmaradt a családban, mint jelszó, amikor sört iszunk.

Mámi szerette az édességet. Miután megette a csokit, cukorkát, még órákig eljátszott a csomagolással. Tűrögette, simítgatta, de főleg recsegtette. Ilyenkor valaki mindig rászólt: “Mámi ne mind recsegtessen!”

Mámi kicsit süket volt. Vicces félrehallásai közül az egyik kedvencem, amikor vettünk egy üveg tinkturát és elmeséltük neki, azt kérdezte minek vettünk cirkulát.

Mámi megvolt győződve, hogy a tévébemondók látják őt. Talán ezért szerette inkább az állatos filmeket. Már rég túl járt a 80-on, amikor egy nála sokkal fiatalabbat megállított az utcán és megkérdezte: “Hát maga még él?” Bármi baja volt, ecettel és algocalminnal gyógyította. Mámi 95 évet élt, épp ma lenne 106. Remélem valahol valaki tölt neki egy kicsi pohár sört. Sok habbal.