– Akkor mi most térünk egyet – kiált oda Lajos az asszonyoknak, feldobja az utolsó nájlonzsák szőlőt a szekérre, finoman meglegyinti a lovat, hogy gyí Szellő, és elindul le a lejtőn. Egy madárijesztő árnyékában kuporogva nézem, ahogy a félig eldőlt szekér lassan leevickél a domboldalról. Kerülgeti a szénabuglyákat. Végigbaktat a földúton. A kiszáradt kútnál elkanyarodik a falu felé. Szellő nem siet. Lajos még annyira se.

Itt vagyunk a szőlősben reggel óta, az asszonyok, mama, Lackó és én. Azt mondta mama, én csak szedegessem ügyesen a földről, amit az asszonyok levernek. De én nagyon meguntam szedegetni, már vagy ezer szemet felszedtem, ha nem többet, már nem is kívánom a szőlőt, a kezeim is tiszta feketék. Megfordítom a kicsi vödröt, ráülök és csak nézem a földet, a repedéseket, az asszonyok lábnyomait. Ők csak mondanak, mondanak.

Az egyik asszony Juli, neki nagyon rosszak a fogai és mindig olyan hangosan beszél velem, szinte kiabál, nem tudom miért, pedig jól hallom, amit mond. Azt mondja, múlt héten kizárta az urát, mert részegen jött haza. Tudta, hogy iszik valahol, mert a ló egyedül jött haza. Az legalább nem bolondul meg nyugdíjnapon, mint a részeges ura. Verte az ajtót egy darabig, de aztán hátra ment a juhokhoz s ott aludt velük.

Hallom közben, ahogy a hátamnál Bodri kutya liheg a melegtől. A szőlős legtetején van egy kutyaházikó, abban lakott egész nyáron, őrizte a szőlőt a medvéktől. A régi kutya megjárta, mert egy éjjel megette a medve, az egész faluban hallották, ahogy vonyított. Másnap reggel jött is a cigány mamához, hogy adjisten Jolán ángyó, hallottam a kutyáját széttépte a medve, pont most, amikor olyan szép a szőlő, erre mama is jajgatni kezdett, hogy ó be baj ez te Rudi, hát most mondd meg, mire a cigány előkapta Bodrit egy zsákból, hogy ezt a feketét vegye meg ángyó, mert ez úgy tud ugatni, hogy nagyon, ez megeszi még a medvét is, ötven lej s egy liter pálinka semmi ezért a jószágért.

Mama azt mondja, a nagyját már leszedtük, erőst jó dolgú asszonyok ezek, de Lajos biztos tér még egyet. Akkor még legalább két hétig itt leszünk a szőlősben, gondolom, és eldobok egy szőlőszemet, egyenesen a Lackó fejéhez, aki a másik sorban kuporog. Pont megtelt a kosara, azt mondja menjek segítsek kifogni a zsákot. A zsákot nem könnyű kifogni, mert nagyobb, mint én, a szája szűk, a kosár pedig széles. Belekínlódjuk a szőlőt, mire Lackó ledobja a kosarat s azt mondja, pihenjünk meg.

Ott az a kövér szénabuglya szépen felrakva, pont a szőlős lábánál, Lajos rakta fel még a reggel, látom-e. Látom. Na akkor játszodjuk azt, hogy fel kell borítani a buglyát, de úgy, hogy egyszerre megfutamodunk, és amilyen gyorsan csak tudunk lefutunk a lejtőn, és tiszta erőből belecsapódunk a szénába. Tetszik az ötlet, én is leteszem a kicsi vödröt, háromra megiramodunk,  szinte repülünk le a dombról, lobog a hajam, már nem halljuk az asszonyokat se, mint két nyúl, úgy futunk át a mezőn, és ahogy közeledünk a buglyához sikoltozni kezdünk, hogy buglyatámadás, és amikor már nagyon közel vagyunk, akkor egy utolsó nagy ugrással a kellős közepében landolunk a buglyának, ami sikeresen felborul. Széna van a hajunkban, fülünkben, szájunkban, ahogy kikászálódunk, de ekkor már ott áll mellettünk Lajos és azt mondja:

-Na ezért érdemes volt hajnalban kijönni.

Ezután már nagyon hamar eltelt a szüret.