Reggel nyolckor már jócskán besüt a nap a nagyszobába. A sarokkanapéra kikészített ruhadarabok várják, hogy végezzek a bundáskenyérrel, fogat mossak és elkezdjem felvenni őket.

Édesapám öltöztet. Először a fehér harisnyát kell felhúzni. Ezután jön egy buggyos, fehér ing, furcsán érzem magam benne. Majd szépen beleállok a piros-fekete csíkos szoknyába, ebbe kell becsíptetni az inget. Édesapám begombolja, ettől még furcsábban érzem magam, mert utálok szoknyában járni. Végül felveszem a kicsi fekete bársony mellényt, a szoknyára pedig kötény kerül. Nem túl kényelmes, beleértve a lakkcipőt is, de nem ellenkezek, nálunk ez a szokás, székelyek vagyunk, székelyruhában ballagunk az óvodából. Izgulok, édesapám a hajamat fésüli.

Gyalog megyünk, mert az óvoda csak két sarokra van. Most nem kell sírjak, mint más reggeleken az óvodában. Már ott dulakodik a sok székelyruhás gyermek az udvaron. Röhögnek, mondják, ők melyik iskolába fognak járni, van aki nem is mosott fogat. A kicsi csoportosok a traktorgumiban homokoznak, arrébb egy gyermek papsajtot szed. Egyesek még a mászkálón lógnak, őket a szigorúbb Piri óvónéni emlékezteti, hogy miért kellett ma szép ruhában jönni. Mutatja nekik, hova kell beállni a sorba. Mert sorba kell álljunk, kettessével, legelől a legmagasabb fiú a legmagasabb lánnyal. Már integet is nekem az óvónéni, hogy menjek előre.

Lépked a lakkcipő, száll a szoknya, beállok az első sorba. Itt még kényelmetlenebb a ruha, mint hátul állva. Az óvónéni kezembe ad egy csengettyűt, mondja, rázzam. El fogunk indulni be az óvoda épületébe, és körbe megyünk az előtérben párszor, mielőtt elbúcsúzunk az óvodától. Miközben megyünk körbe, én rázzam a csengettyűt, ahogy csak tudom.

Elindulunk, énekelünk, a csengettyű is rázendít. Körülöttünk a falra feltapadva anyukák és apukák állnak virággal, könnyes szemüket törölgetik. Én csak a csengettyűre figyelek, szerintem már nagyon hangosan szól. De az óvónéni minden kör után valami olyant mutogat a kezével, hogy erősebben rázzam. Még erősebben. De hát már forró a fogantyúja. Aztán amikor ismét mellette haladunk el, kikapja a kezemből a csengettyűt és oda adja a mellettem álló fiúnak. Én megkönnyebbülök, a gyermek arca kivirul, egész testével rázni kezdni a csengettyűt. Még megyünk két kört így, hogy zeng az egész óvoda. Majd elbúcsúzunk, végül csoportkép készül.

Otthon boldogan hajítom le magamról a székelyruhát, örvendek a vakációnak. És hogy ősztől komoly feladatok várnak rám, írás, számolás, házi feladatok. Nem ilyen hülye csengőrázás.