a jajdefaszáulvagyunk érzés a főtér éjszakai fényeivel karöltve tűnik el a taxi visszapillantó tükrében. következő pillanatban főhősünk a konyhaasztalnál ül. egyszercsak leteszi a csokiskenyeret és arra gondol, ma sem mentette meg az ózonréteget, nem teremtett világbékét, nem találta fel a rák ellenszerét, és az emberek továbbra is 3 másodpercenként halnak éhen. majd átfut az agyán, milyen érzés lenne a szobatársának, ha most felvágott erekkel találna a vacsora mellett. végül, szégyenérzettel és sajnálattal, mégis inkább a csokiskenyér mellett dönt.
Vélemény, hozzászólás?