gyakran megébredek az éjszaka közepén. 3 és 4 óra között hirtelen csak kinyílnak a szemeim, mintha teljesen kialudtam volna magam és indulhatnék dolgomra. ilyenkor aztán szívesen gondolok azokra az emberekre, akiket szeretek. megpróbálom elképzelni ahogy alszanak, embrió pozicióban vagy épp hason fekve és a párnát szorítva, vagy ahogy épp fordulnak egyet álmukban, ahogy a hajuk borzolódik a párnán, ahogy nyakig felhúzzák a takarót, vagy – egy hirtelen jött magabiztos mozdulattal – éppen kitakaróznak. ilyenkor minhta gondolattal egy őrangyalt repítenék föléjük, vagy legalábbis kicsit megigazítanám azt a takarót. hát így telik el az a pár perc az éjszaka közepén, 3 és 4 óra között, aztán ismét elnyel az álom olyan hirtelen, hogy észre sem veszem.
Oda és azért, amiről úgy tudom: nincs, de érzem, hogy van.
az éjszaka
Egy hozzászólás a(z) “az éjszaka” bejegyzéshez
-
Tudtaaaaam, hogy Te szoktál betakargatni…úgy 3 s 4 óra fele mindig arra ébredek, hogy össze van gyűrődve alattam az alsólepedő, s fázom, mert fenetuggya, mit álmodtam, a paplant is lerúgdostam időközben magamról…s akkor úgy, félálomban elképzelem, hogy magától kisimul alattam a lepedő, és visszaugrik rám a paplan…s már alszom is tovább, anélkül, hogy megmozdultam volna…köszi:D
Szívből szólok 
Hozzászólás a(z) Juditka bejegyzéshez Kilépés a válaszból